Visszatérne a VB-re az Acropolis Rally.

A Rali VB egyik legismertebb versenyének, a görögországi Acropolis Rally szervezői keményen dolgoznak, hogy 2022-ben visszatérjenek a legek sorozatába. A görögök jövőre egy EB futamot szeretnének rendezni, rá egy évre pedig már a VB menetrendjében tartanának igényt egy helyre.

A dirtfish.com oldala úgy tudja, hogy a görög esemény a következő szezonban a rali Európa Bajnokságba való felvételt fogja szorgalmazni két év kihagyás után, majd rá egy évre a VB naptárába szeretnének visszakerülni.

Jari-Matti Latvala 2013-as győzelme óta nem látták a sorozatban a legendásan murvás szakaszokat. Görögország autósportot irányító testülete hetek óta rendszeres kapcsolatban áll a WRC promóterével annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessen eseményeinek listájára.

Visszatérne a VB-re az Acropolis Rally ezáltal újra az ikonikus helyszínt biztosítva. Görög Autósport Szövetség első mozdulatára akkor került sor, amikor Lefteris Avgenakis sportminiszter júniusban, Athénban, az Akropolisz mellett bejelentette, hogy a motorsport nagy eseményeit visszahozza Görögországba. Avgenakis hangsúlyozta a WRC Promoterrel kötött lehetséges megállapodást a csapatok közötti WRC tesztelések lebonyolításáról. Ezek a megbeszélések azonban elakadtak, amikor a csapatok nem tudtak közös megállapodást találni a teszt időzítésében.

De a munkálkodás továbbra is megmarad, hogy a sorozat klasszikus futama ismét megrendezésre kerüljön. Kyriakos Mitsotakis, Görögország miniszterelnökének támogatása sem utolsó szempont – készen áll a költségvetés lekötésére, hogy visszahozza a VB-t hazájába, erősebb helyzetbe hozva Görögországot.

Avgenakis a dirtfish megkeresésére határozottan azt mondta, hogy az Acropolis Rally kész visszatérni a sorozatba: „A görög kormány és a sportminisztérium határozottan támogatja az autósportot, és hajlandó együttműködni a Görög Autósport Szövetséggel és az FIA-val a nemzetközi motorsport-események rendezése érdekében. Kétségtelenül szeretnénk újból vendégül látni a világbajnokságot Görögországban.”

Termékeinket ide kattintva megtekintheti…

Visszatérne a VB-re az Acropolis Rally mivel először 1951-ben rendezték meg a görög eseményt. Az Acropolis 22 évvel később a VB egyik alapító versenye volt, és a rajongók kedvence maradt – ha valami kihívást jelent a világ legjobb raliversenyzői számára, az pontosan ez a futam. A murvás részeket a finanszírozás hiánya azonban kiszorította a világbajnokságból egészen pontosan 7 évvel ezelőtt.

Visszatérne a VB-re az Acropolis Rally

Bizonyos források megerősítették, hogy a régi csapat nagy részét mozgósították, és a következő szezon lehetséges útvonalán dolgoznak, mely az európai sorozatban bizonyíthat – reálisnak pedig a 2022-es visszatérést tartják a világbajnokságba.

Forrás: Rallysport.hu

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2025-ös termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

Azokra a termékekre ahol a cikkszám 2025-el kezdődik ez a felhívás nem vonatkozik.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds