Sikerrel indította a szezont a Korda Racing.

Nem kellett sokat várnia az első idei győzelemre a Korda Racing-nek és Turán Frigyes és Bagaméri László már a szezon első versenyén. Tehát az Orfű Rallyn megszerezte az első helyet a csapat Volkswagen Polo R5-ösével.

Minden jel szerint a megszokottnál hosszabb, azonban a tavalyinál némiképp rövidebb és a téli szünet sem zökkentette ki a Korda Racing-et a lendületből. Hiszen a Turán – Bagaméri – Volkswagen trió ott folytatta, ahol a tavalyi év végén, a szezonzáró Mikulás Rallyn abbahagyta.

Sikerrel indította a szezont a Korda Racing. Magabiztos győzelemmel indította az új versenyszezont a múlt hétvégén megrendezett Orfű Ralyn. A páros, a megrendezett kilenc gyorsasági szakaszból hetet megnyerve bizonyult a leggyorsabbnak és magabiztosan végzett az élen a számos élmenőt felvonultató mezőnyben.

„Az Orfű Rallyt sokakhoz hasonlóan felkészülésnek szántuk a magyar bajnoki szezonnyitóra. Így messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le belőle, de természetesen nagyon örülünk hogy máris sikerült begyűjteni az első apró sikert.” – jegyezte meg Korda Erik a verseny után. „Sikerült megvalósítanunk mindazt amit elterveztünk. Éles körülmények között próbálhattuk ki a téli szünetben végrehajtott fejlesztéseket és Friciék újra fel tudták venni a versenytempót. A srácok ezúttal is remek munkát végeztek a műhelyben, hiszen a Polo ezúttal is szépen muzsikált és Friciék pedig továbbra is nagyon motiváltak. Így abszolút bizakodva várjuk a bajnoki rajtot.”

Sikerrel indította a szezont a Korda Racing. A csapat eredeti tervei szerint Turánék mellett rajthoz állt volna a futamon Rally4-es Ford Fiestával ifjabb Fekete László is, azonban a fiatal pilóta elővigyázatosságból inkább a távolmaradás mellett döntött. ”Laciék is nagyon szerettek volna rajthoz állni Orfűn, azonban a verseny hetében gyengeséget érzett magán, így jobbnak látta kihagyni a versenyt. Szerencsére azóta már jobban van és a tesztje is negatív lett, így a Boldogkő Rallyn már ők is ott lehetnek a mezőnyben.”

A Sopia-NET Orfű Rally az Intercars Kupáért végeredménye (Teszt mezőny):
1. Turán Frigyes/Bagaméri László, Volkswagen Polo GTi R5 37:41.2
2. Grzyb, Gregorz/Sadowski, Adrian , Skoda Fabia Rally2 +10.7
3. Hadik András/Tagai Róbert, Ford Fiesta Rally2 +35.9…

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

Forrás: Rallysport.hu

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2024-es termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

Azokra a termékekre ahol a cikkszám 2024-el kezdődik ez a felhívás nem vonatkozik.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds