Sebastien Ogier nyerte a Katalán rally VB futamot.

Október 20-23. között zajlott az idei rally világbajnokság utolsó előtti fordulója a Katalán rally Spanyolországban. A futamot full aszfaltos utakon rendezték és három nap alatt szűk 294 km gyorsasági szakaszt teljesített a mezőny.

A versenybe nem bele számító bemelegítő shakedown-t szokás szerint csütörtök délelőtt tartották. Pénteken négy gyorsasági szakasz várt a párosokra melyeket két körben kellett megfutniuk és a napi gyorsasági penzum szűk 119 km volt. A napi leghosszabb szakasz közel 23 km-es volt. Szombaton három gyorsaságit jelöltek ki szintén két körben és egy esti nyúlfarknyi városi szlalom feladat várt a versenyzőkre.

Sebastien Ogier nyerte a Katalán rally VB futamot. Szombaton bő 24 km-es volt a leghosszabb gyorsasági szakasz és majd 119 km a napi táv. Szokásokhoz híven a befejező vasárnap volt a legrövidebb. Csupán két gyorssági maradt erre a napra szintén két körben és a második volt a hosszabb a maga majd 16 km-vel, ez volt a külön pontokért zajló utolsó power stage szakasz is. A napi gyorsasági össztáv 56 km volt.

A versenynek 64 versenyzőpáros vágott neki, ebből 12 db volt a csúcs Rally1-es autó és 1 db régebbi Ford Fiesta WRC. 35 db a Rally2-es (R5-ös) és 4 db a Rally3-as valamint még pár Rally4-es, 2 db Rally5-ös és 3 db RGT autó.

A hivatalos gumibeszállító Pirelli két mintázatot szállított a Katalán rallyra. Száraz illetve enyhén nedves utakra az PZero RA WRC-t adták kemény és puha keverékben, míg esős, vizes körülményekre a Cinturato RWB Rain típust biztosították.
A verseny három napja alatt több mindenkinek voltak kisebb nagyobb gondjai, meleg pillanatai, gumidefektjei, kicsúszásai, hybrid rendszer problémái, de Gus Greensmith-t leszámítva az össze Rally1-es autó célba ért.

Sebastien Ogier nyerte a Katalán rally VB futamot. Közülük a leggyorsabb most a rész szezont teljesítő Sebastien Ogier- Benjamin Veillas kettős volt a legdominánsabb. Már péntek kora délután átvették a verseny vezetését amit utána ügyes versenyzéssel meg is tartottak és a Toyota Yaris Rally1 Hybrid-del megnyerték a Katalán rallyt. Őket követte a Hyundai i20 N Rally1-gyel a belga Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe páros akik próbálták tartani a lépést Ogier-val, de megelőzniük nem sikerült.

A dobogó legalsó fokára állhatott fel 2022 rally világbajnok párosa Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen a Toyota Yaris Rally1 Hybrid-del. A power stage-n Ogier, Neuville, Rovanpera, Tanak és Katsuta sorrendben végzett az első öt akik ezért plussz pontokat kaptak. A top tíz első hét helyén a Toyota és a Hyundai osztozkodott, a Fordnak ezúttal a 8., 9., 10. pozíció jutott.

A 2022-es Katalán rally világbajnoki futam első tíz helyezettje ebben a sorrendben végzett.

Sébastien Ogier/Benjamin Veillas (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h44m43.9s
2. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +16.4s
3. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +34.5s
4. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +44.0s
5. Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m16.5s
6. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m51.1s
7. Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m19.1s
8. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2m38.4s
9. Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2m43.0s
10. Pierre-Louis Loubet/Vincent Landais (Ford Puma Rally1 HYBRID) +3m25.1s

Sebastien Ogier nyerte a Katalán rally VB futamot. Ugyan a pilóták VB címe már Új-Zélandon eldőlt a csapatbajnoki cím és még nem volt a Toyotáé a Katalán rally előtt. A futamon mindegyik Toyota és mindegyik Hyundai célba ért, de a Toyoták jobb pozícióban ezzel több bajnoki pontot gyűjtve megnyerték a csapat világbajnoki címet is a hybrid éra első évében.

A csapat világbajnokság az alábbiak szerint végződött és ezen már nem fog változni semmi, bárhogy is végződjön a szezonzáró Japán rally.

1.Toyota Gazoo Racing World Rally Team 503

2.Hyundai Shell Mobis World Rally Team 410

3.M-Sport Ford World Rally Team 238

4.Toyota Gazoo Racing World Rally Team NG 122

A Toyota, mint azt minden valamirevaló rally rajongó tudja nem most nyert először rally világbajnokságot. Alább láthatóak az eddigi győztes autók és az évek, amikor nyertek.

1993 – Toyota Celica GT-Four ST185
1994 – Toyota Celica GT-Four ST185
1999 – Toyota Corolla WRC
2018 – Toyota Yaris WRC
2021 – Toyota Yaris WRC
2022 – Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID

A Katalán rally RC2-es kategóriát a Teemu Suninen – Mikko Markkula kettős nyerte egy Hyundai i20 N Rally2-vel.
Az RC3 kategóriában a Lauri Joona – Mikael Korhonen páros győzött a Ford Fiesta Rally3-mal. Ugyanitt a László Zoltán – Kürti Tamás egység a negyedik lett.A 2022-es rally világbajnokság utolsó versenye az aszfaltos Japán rally lesz november 10-13. között.

Forrás: tommy-autosport.blog.hu

 

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2023-as termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds