Elmarad az Ypres Rally.

Újabb világbajnoki futam esett áldozatául a Covid-nak, az Ypres Rally az idei szezonban debütált volna a rali krémjében, azonban a szervezők példamutató készülődése ellenére sem voltak képesek megvalósítani a belgák régi álmát, hiszen a kormány által hozott intézkedések lehetetlenné tették az esemény 2020-as lebonyolítását.

Elmarad az Ypres Rally. Törölték a 2020-as szezon utolsó előtti állomásaként tervezett rali világbajnoki fordulóját, az Ypres-ralit – erősítették meg a rendezvény szervezői. A lépés a valós tényeket figyelembe véve nem meglepő, miután az országban jelentősen megnőtt a koronavírusos esetek száma. A belga kormány több ízben ülésezett, hogy megvitassa a következő lépéseket. A nemzeti zárolás várhatóan tükrözi a szomszédok, Franciaország és Németország által követett stratégiát.

“Ahogy a dolgok az elmúlt napokban alakultak, ez lényegében elkerülhetetlen volt.” – nyilatkozta a Dirtfish-nek az egyik közeli forrás. “Ez azonban nem könnyíti meg a helyzetet, nagyon nehéz felvállalni az országban, hiszen számtalan rajongó várta szeretettel a mezőnyt. Lehetőségünk lett volna egy álmot megvalósítani, de gondolnunk kell az emberekre és a közösségekre. Jelenleg a világ nem a ralizásról szól.”

Emmily Talpe, Ypres város polgármestere nyilatkozatában elmondta: „Mindig teljes mértékben támogattuk a Renties Ypres Belgium Rally-t, de ezúttal nem hagyhatjuk, hogy az esemény megrendezésre kerüljön. Ezt a döntést szoros együttműködésben fogadtuk el Nyugat-Flandria kormányzójával, Carl Decaluwé-val és a többi település polgármesterével.”

Termékeinket ide kattintva megtekintheti…

Az Ypres lemondására reagálva Jan Huyghe, a rendezvény szervezője, a Club Superstage feje elmondta, hogy az egészségügyi helyzetre való tekintettel természetesen megértik a döntést. “Jelenleg a lakosság, az ellátási szektor munkatársainak, az alkalmazottaknak és az önkénteseknek, a résztvevőknek és a rali szurkolóinak egészsége az első és legfontosabb.” – mondta. “Az egészségügyi helyzetet nyomon követjük, szorosan együttműködve a helyi hatóságokkal. Sajnos a számok továbbra is drámai módon emelkednek.”

Elmarad az Ypres Rally

A 2020-as szezonból egy futam, a szintén debütálását tervező Monza Rally még hátra van december elejével, melynek megrendezésére jelenleg van esély, ám a biztos döntésre egyenlőre várni kell, az FIA és az olasz hatóságok azonban folyamatos kapcsolatban vannak.

Forrás: Rallysport.hu