Új névvel dekorral és logóval érkezik a Citroen raliautója.

Új név, új megjelenés és új logó, de a Citroen Racing filozófiája továbbra is változatlan. Továbbra is versenyképes autót kínál ügyfeleinek, miközben folyamatosan csökkenti az üzemeltetési költségeket, ezért a jövő év elején nem kevesebb, mint hét műszaki frissítés kerül bevezetésre.

Tovább fejlődik 2021-ben a C3 R5 – immár C3 Rally2 néven kerülnek a biztos alapok továbbfejlesztésre, összhangban a raliban használt új hivatalos nevekkel. Ez a névváltozás lehetőséget nyújt a C3 Rally2-re jellemző új vizuális identitás bevezetésére is.

A korábbi dizájnt követően az új monokróm színben fehér és vörös szín látható. A Citroen Vörös Hadseregének ikonikus színei, ahol az ábrák a kanyarokra és gyorsulásokra összpontosítanak hangsúlyozva, hogy ez egy olyan autó, amelyet versenyzésre terveztek, a Citroen csapatának minden szakértelme mellett.

Ez a szakértelem természetesen tükröződik az autónál véget nem érő fejlesztési munkában is. 2019 után egy új hátsó alváz homologizációját tűzték ki a mérnökök a stabilitás és a fékezés érzetének javítása érdekében, és a hátsó felfüggesztőkart is újratervezték a megbízhatóság további növelése miatt.

A murvás lengéscsillapítók fejlesztésére is sok-sok órát szántak a mérnökök az autó egyensúlyának finomhangolása céljából. A 2020-as szezonban a Citroen Racing technikai csapata különleges figyelmet fordított még mindezek mellett az aszfaltra való lengéscsillapítókra is.

Termékeinket ide kattintva megtekintheti…

Új névvel dekorral és logóval érkezik a Citroen raliautója. 2021-ben a munkálatok még nagyon elánnal folytatódhatnak a francia mérnökök részéről, hiszen a C3 Rally2 az első negyedévben nem kevesebb, mint hét műszaki frissítést fog megkapni. A kereskedelmi forgalomba helyezés óta elvégzett mintegy 15.000 kilométeres tesztelés és az ügyfelek rengeteg visszajelzése alapján az autót három területen fejlesztik: teljesítmény, üzemeltetési költségek és vezethetőség.

Elsősorban a teljesítményre összpontosítva január elején új motorszoftvereket fognak homologizálni, amelyek célja a motor indítási és emelési fázisához kapcsolódó működési stratégiák tovább csiszolása. További frissítéseket terveznek bevezetni az első negyedévben. Elülső lökhárító módosított aerodinamikával, új első differenciál sín. Amely szélesebb beállítási tartományt biztosít, és egy állítható fékelosztó pedál, amely nagyobb kényelmet nyújt a versenyzők számára. Az új frissítéseket a franciák ingyen felszerelik az összes december 1. után megrendelt C3 Rally2 modellre

Új névvel dekorral és logóval érkezik a Citroen raliautója. Jean-Francois Grandclaudon, a C3 Rally2 projekt műszaki igazgatója: “Az autó 2017-es bevezetése óta folyamatosan dolgoztunk, és több ezer kilométert gyűjtöttek be partnereink az utakon, lehetővé téve számunkra, hogy egyre gyorsabb, minden típusú versenyzőnek megfelelő és ellenőrzött működési költségekkel rendelkező autót kínálhassunk.

Ebben a szezonban még több munkát végzett két fejlesztő versenyzőnk, Mads Östberg murván és Yoann Bonato aszfalton. Az elmúlt két évben az autó sokat változott, számos olyan alkatrésszel, amelyeknek nincs szükségük homologizációra, és erőfeszítéseink most megtérültek a neves bajnokságokban idén megszerzett nemzeti és világbajnoki címmel.

2021-ben nincs szükség forradalomra, ha a C3 Rally2-re gondolunk. A rendelkezésünkre álló kiváló és gyors alapokra építünk, amit megpróbálunk javítani, ahol csak lehetséges. Bár a fejlesztés egy véget nem érő folyamat, örömmel várjuk, hogy ügyfeleink teljesítményét az autóban láthassuk ezen frissítésekkel.”

Forrás: Rallysport.hu