Szoros végeredménnyel zárult a 2021-es HunGarian Baja.

Az autósoknál a Krzysztof Holowczyc, Lukasz Kurzeja kettős az utolsó métereken nyerte meg a 2021-es viadalt. Melyen először fordult elő olyan, hogy két versenyző azonos idővel ért célba.

Az augusztus 6-a és 8-a között rendezett versenyen tizenkilenc ország versenyzői álltak rajthoz, melyben a magyar élmezőny is ott volt, hiszen a hazai bajnokság számára is kiemelten fontos az esemény. Hazánk egyetlen terep-rallye Világkupa versenye elképesztően izgalmas végjátékot hozott az autósok mezőnyében. Ahol az esemény 17 éves történelmében soha nem fordult még elő olyan eredmény, mint ami idén született.

Szoros végeredménnyel zárult a 2021-es HunGarian Baja. A győzelemért a hét év kihagyás után visszatérő lengyel Holowczyc és a HunGarian Baján először rajthoz álló Yazeed Al Rajhi harcolt, a küzdelem pedig olyannyira kiélezett volt, hogy összesen 612,5 kilométer megtétele után is azonos idővel álltak a felek. Ennek köszönhetően még a célban sem volt mindenkinek egyértelmű, hogy ki nyerte a magyar viadalt, ám a szabályok szerint ilyenkor az dönt, hogy ki volt a legjobb az első (nem kvalifikációs) szakaszon.

Ezek alapján hirdettek győztest, mely végül a Holowczyc, Kurzeja kettős lett. Mindez annál is inkább érdekes, hogy a pilóta elmondása alapján ők sem mentek tökéletesen.

„Az utolsó méterekig harcoltunk, padlógázzal közlekedtünk, mert nem volt lehetőség a számolgatásra. Az első szakaszon volt egy apróbb hibánk, vissza kellett fordulnunk, és ezzel tizenöt másodpercet veszítettünk, úgyhogy negyvenkét másodperces hátrányból vártuk az utolsó szakaszt. Mentünk, ahogy tudtunk, a végén pedig Yazeed-dal együtt számolgattunk.

Amikor megláttam, hogy négyszázötven kilométer után azonos időeredménnyel állunk, nem hittem a szememnek. Hogy mi volt a siker titka a szombati ötperces eltévedésünk után? Az, hogy amikor kellett, képesek voltunk ritmust váltani” ─ idézte Holowczyc szavait a HunGarian Baja hivatalos oldala.
A lengyelek hét szakaszból ötöt is megnyertek, ezzel ők bizonyultak jobbnak a Dakar két menőjének hihetetlen csatájában, míg a harmadik helyen a világkupa éllovasa, Yasir Seaidan végzett. Utóbbi a magyar bajnokság (TROB) értékelésében is a legjobb lett, megelőzve a Miroslav Zapletal, Marek Sykora párost, valamint Tomasz Bialkowski, Dariusz Baskiewicz kettősét 1:16 perccel.

A negyedik helyen a lengyel Piotr és Karolina Otko, az ötödiken, Miklós Csaba és Szőke Nikolett duója zárt, míg a hatodik pozíciót Gyimóti Pétert és Horváth Míra szerezték meg.

A motorosoknál a német Sebastian Bühler nem kímélte az ellenfeleit, majdnem négy perces előnnyel tudott nyerni a szlovák Stefan Svitko előtt, aki már sokadik alkalommal jött el erre a versenyre, a harmadik pedig Joaquim Rodrigues lett. A magyar értékelésben itt a lengyel Marcin Wilkolek bizonyult a legjobbnak, Rafal Jawien és Jozef Oprchal előtt.

Szoros végeredménnyel zárult a 2021-es HunGarian Baja. A kamionok mezőnyében a Fazekas Károly vezette csapat volt a legjobb, legyőzve ezzel a Dakaron is szereplő holland egységet és megnyerve a kategória versenyét.

Forrás: formula.hu