Sok más mellett a Rali-vb jövő évi menetrendje is eldőlt.

Amellett, hogy a helyszínek és az időpontok véglegesek lettek, néhány új szabály is életbe lép 2022-től a kategóriában.

Sok más mellett a Rali-vb jövő évi menetrendje is eldőlt. Ahogy az FIA hivatalos közleménye fogalmaz, a Motorsport Világtanács a versenynaptárat a világjárvány miatt életben lévő korlátozások figyelembevételével állította össze. Céljuk ugyanakkor, hogy amint lehet, a WRC ismét egyre inkább a nemzetközi porondon szerepeljen, és ne korlátozódjon Európára. 13 futammal számolnak, ebből egyelőre 12 tűnik biztosnak, egyről később döntenek. Horvátország és Új-Zéland még így sem végleges.

2022-től a Rali1 kategóriában kötelező lesz a mesterséges intelligencia biztonsági kamera használata. A kamera az utat figyeli, és folyamatosan elemzi a környezetet, többek között az akadályokat és a nézőket, így segítve elő a biztonságosabb versenyzést. Ezzel szemben a pilótát és a navigátort figyelő kamera már csak opcionális, pontosabban ajánlott lesz.

Ugyanebben a kategóriában mutatkozik be a hibrid technológia, ennek megfelelően pedig bizonyos zónákat teljesen elektromos módban kell teljesíteni. Aki nem így tesz, büntetéssel néz szembe. Emellett olyan jelzéseket is bevezetnek, melyekkel könnyebben azonosíthatóak lesznek a magas töltöttségű járművek.

Forrás: Formula.hu

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2024-es termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

Azokra a termékekre ahol a cikkszám 2024-el kezdődik ez a felhívás nem vonatkozik.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds