Vadonatúj versenykamionnal támad a Qualisport Racing.

Shark, azaz Cápa: ezt a nevet kapta a Qualisport Racing alakulatának legújabb, saját építésű terepralis versenykamionja, amely az április 21-29-én bonyolítandó Tunisia Desert Challenge-en mutatkozik be, fedélzetén a Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László alkotta trióval.

Vadonatúj versenykamionnal támad a Qualisport Racing. Ötödször épített sivatagra szabott versenykamiont a Qualisport Racing alakulata és a dunaszentbenedeki formáció a 2007-es megalakulás óta mindig saját építésű konstrukciókkal versenyzett.  Alkotásaikkal pedig nemzetközi szinten is magasan jegyzett eredményeket értek el az évek során. Megjárták a hazai versenyeket és a világ legnagyobb sivatagi futamait, ahol a sárga Qualisport-Scania bajnoki címeket, dobogós eredményeket ért el. Míg a csapat fennállásának két leginkább meghatározó eredménye az Africa Eco Race-en elért 2010-es és 2020-as kategóriagyőzelem volt.

Utóbbi produkció hosszú időre meghatározta a kamionos formáció életét: a siker után Európa és a világ minden tájáról érkezett ajánlat a Torpedo fantázianevű versenykamionra, amelyet végül egy holland alakulat vásárolt meg. Ezt követően a Qualisport Racing a pandémia közepette nekilátott az új alkotásnak, amelyben igyekeztek hasznosítani az alakulás óta eltelt másfél évtized és a világ sivatagaiban teljesített soktízezer versenykilométer minden tapasztalatát. A műhely mélyén két éven át épült a Cápa, amelynek a nevével is jelzi: agresszívabb és versenyképesebb, minden porcikájában kiforrottabb az elődeinél.

„Hosszú és a világban zajló dolgok alakulása miatt küzdelmes volt az utóbbi két év, amely során végig, egészen az utóbbi napokig keményen dolgoztunk azon, hogy a Tunisia Desert Challenge-en végre kipróbálhassuk az új Scania versenykamionunkat. A Shark, azaz a Cápa nevet adtuk neki, mert agresszív küllemű, szerintünk gyönyörű jármű, amivel remélhetőleg a nemzetközi kamionos élmezőnyre is rátapadhatunk majd az előttünk álló időszakban. Főkonstruktőrünk és fedélzeti szerelőnk, Ács László az egész csapattal együtt a szívét-lelkét belerakta ebbe a kamionba, az elmúlt másfél évtized tapasztalatával együtt” – mondta a tunéziai Dzserbában, a Tunisia Desert Challenge rajtjának otthont adó városban a Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós.

Vadonatúj versenykamionnal támad a Qualisport Racing. A múltbeli tapasztalatok alapján a kamionos formáció tagjai tudják, hogy a kezdet soha nem könnyű egy vadonatúj konstrukcióval: „Nem titok: az indulás előtti utolsó napokban, egyetlen rövid tesztet bonyolítottunk a Sharkkal, amely során a motor és a futómű beállításaira összpontosítottunk. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ideálistól még nagyon messze vagyunk, ám ez a kamion még így is jóval harapósabb, mint a korábbiak. A velünk dolgozó, az építési folyamatban is közreműködő rutinos, tapasztalt mérnökök, szakemberek is úgy vélik, hogy óriási potenciál rejlik benne.

A Tunisia Desert Challenge egy remek hangulatú esemény, mi pedig ideálisnak éreztük arra, hogy a keretein belül megkezdjük a Shark finomhangolását, az optimális sivatagi beállítások keresését és optimalizálását. Izgalmas napok várnak ránk” – mondta Kovács, akihez Ács László főszerelő és Czeglédi Péter navigátor csatlakozik a pilótafülkében.

2022 minden tekintetben a megújulás éve a Qualisport Racing számára: az új versenykamion mellé új szervizkamiont is építettek, a korábban használt 6×6-os monstrum új gazdára talált, a dunaszentbenedeki műhelyben pedig készült egy új, a kor követelményeinek megfelelő, a gárda kényelmét is szolgáló Scania 6×6, amely mostantól a mobil bázist jelenti a bevetések során. Ez a konstrukció is a Tunisia Desert Challenge-en debütál a háromfős asszisztencia stábbal, Várda Ferenccel, Felnagy Mátéval és Kovács Attilával a fedélzeten.

A Scania Qualisport Shark adatai:

Motor típusa: Scania DC13
Hengerűrtartalom: 13.000 cm3
Teljesítmény: ~ 1000 LE
Forgatónyomaték: 5000 Nm
Motorvezérlés: Magneti Marelli
Váltó típusa: Allison 6000
Osztómű: ZF VG 4000 középső differenciálzárral
Váz: Qualisport Racing saját konstrukció
Futómű: Sisu tengely, 4 lengéscsillapítóval
Fékek: Wabco tárcsafék
Gumiabroncsok: Goodyear 1400*22.5
Összsúly: 9000 kg
Üzemanyagtank mérete: 700 lite

Csúcssebesség: 140 km/h (leszabályozva)
Gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra: ~ 10 másodperc
Üzemanyag-fogyasztás: ~ 70 l/100 km

Forrás: Formula.hu

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2024-es termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

Azokra a termékekre ahol a cikkszám 2024-el kezdődik ez a felhívás nem vonatkozik.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds