Őszre csúszik az idei Finn Rally.

Újabb módosítást eszközöltek a Rali Világbajnokság szervezői a nyári menetrendben, a Rally Finland ugratóin augusztus első hétvégéjén repkedhettek volna a sorozat résztvevői. Ám a finn kormány előírásait figyelembe véve, és remélve, hogy az őszi hónapokban fogadhatnak nézőket a szakaszokon. Így október elejére módosították az esemény időpontját.

Április második felében immáron hivatalossá vált, hogy a 70 éves jubileumát ünneplő Rally Finland időpontja október elejére módosult. A szervezők nem véletlenül vetették fel az esemény későbbi időpontjának lehetőségét. Bíznak abban, hogy a rajongók az év végéhez közeledve a nagy sebességű akciót már a pálya széléről követhetik a Jyvaskyla környéki erdőkben.

Az ikonikus murvás futam a világbajnokság tizedik fordulóját jelenti majd 2021. szeptember 30-tól október 3-ig, miután két hónappal eltolták azt, az eredeti, július 29-ei rajthoz viszonyítva. A szervező, az AKK Sports a Finnországban bevezetett, a Covid-19 terjedésének megállítását megcélzó intézkedésekre (a nyárig tartó tömeges összejövetelek törlésére vonatkozóan) reagálva hozta meg a döntését.

Őszre csúszik az idei Finn Rally. Az időpont változik, a központ természetesen marad – Jyvaskyla városa továbbra is a rali szíve lesz. A szervizpark a városban található kiállítási központ, Paviljonki területén várja a versenyzőpárosokat, és remélhetőleg az érdeklődőket. Kai Tarkiainen, a szervezői bizottság tagja elmondta, hogy a világjárvány miatt nem folytathatták a nyári esemény tervezését.

„A februárban nagy elismerést elért Arctic Rally Finland-dal ellentétben a Rally Finland tényleg a nézők számára készült esemény, és rajongókra van szükségünk ahhoz, hogy működjön.” – tette hozzá Tarkiainen. „Bár nincs garancia arra, hogy októberben képesek leszünk fogadni a rajongókat, reméljük, hogy az oltási program bevezetése nagyban hozzájárul ennek megvalósításához.

Köszönjük a helyi hatóságoknak, az FIA-nak és a WRC promóterének, hogy elfogadták az új időpontot. Elnézést kérjük a változás okozta kellemetlenségekért, de meggyőződésünk, hogy ez a rali a résztvevők mellett az összes rajongó érdekét szolgálja.”

Őszre csúszik az idei Finn Rally. Simon Larkin, a WRC Promoter rendezvényigazgatója hozzátette: „A világ nemzetközi sporteseményeihez hasonlóan a 2021-es Rali Világbajnokság naptárát is befolyásolja a Covid-19. A finn rali októberi módosításának révén úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb lehetőséget nyújtja a rajongóknak, hogy csatlakozzanak hozzánk a Jyvaskyla környéki erdőkben. A finn rajongók szenvedélye és lelkesedése legendás, és ez a légkör sajnos hiányzott a világjárvány idején. Ezért minden esélyt meg fogunk ragadni, hogy biztonságban fogadhassuk őket.”

Forrás: Rallysport.hu

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2025-ös termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

Azokra a termékekre ahol a cikkszám 2025-el kezdődik ez a felhívás nem vonatkozik.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds