Neuville nyert Evans életben tartotta bajnoki reményeit.

A Spanyol Rally záró napjának az összefoglalója. Előzőkben már beszámoltunk róla, hogy nagy csata bontakozott ki Sébastien Ogier és Dani Sordo között a harmadik helyért. Tegnap még a francia örülhetett a nap végén és vasárnap azonban Sordo semmit nem bízott a véletlenre. Mind a négy gyorsaságit megnyerte, amivel megkaparintotta a harmadik helyet.

Neuville nyert Evans életben tartotta bajnoki reményeit. Előtte Thierry Neuville győzelme nem volt veszélyben. A belga versenyző idei második, pályafutása 15. WRC győzelmét aratta. Elfyn Evans lett a második és a Power Stagen is Ogier előtt végzett. Így nem dőlt el már Spanyolországban a világbajnoki cím sorsa. A szezonzáró FORUM8 ACI Rally Monza előtt Evans hátránya 17 pontra csökkent. Monzából a helyszínről fogunk jelentkezni.

Tehát az első tízben hátrébb már nem történt változás tegnaphoz képest. Kalle Rovanpera lett az ötödik és megelőzve Gus Greensmitht, Oliver Solberget, Nil Solanst, Eric Camillit és Nikolay Gryazint.

Neuville nyert Evans életben tartotta bajnoki reményeit. A WRC2-ben Eric Camilli nyert, Teemu Suninen és Erik Cais előtt. Tehát így bár el sem indult a Spanyol Rallyn, Andreas Mikkelsen a 2021-es WRC2-es világbajnok.A WRC3-ban Emil Lindholm diadalmaskodott.

A JWRC bajnoki cím szintén eldőlt és a finn Sami Pajari lett a bajnok. Tehát a 20 éves versenyző lesz az utolsó olyan junior világbajnok, aki 2WD autóval nyert.

A gyártóknál is eldőlhetett volna a világbajnoki cím sorsa, de végül itt is Monzára marad a döntés. 47 pont a Toyota előnye a Hyundai előtt.

WRC Spanyol Rally 2021 nem hivatalos végeredmény:

1. #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 Coupe WRC 2:34:11.8
2. #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota Yaris WRC +24.1
3. #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 Coupe WRC +35.3
4. #1 Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (FRA) Toyota Yaris WRC +42.1
5. #69 Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen (FIN) Toyota Yaris WRC +1:31.8
6. #44 Gus Greensmith / Chris Patterson (GBR) Ford Fiesta WRC +4:17.3
7. #2 Oliver Solberg / Craig Drew (SWE / GBR) Hyundai i20 Coupe WRC +4:26.7
8. #14 Nil Solans / Marc Martí (ESP) Hyundai i20 Coupe WRC +4:34.9
9. #27 Eric Camilli / Maxime Vilmot (FRA) Citroën C3 Rally2 (WRC2) +9:49.4
10. #22 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov (RUS) Škoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +10:05.97

Forrás: rallyfans.hu

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2024-es termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

Azokra a termékekre ahol a cikkszám 2024-el kezdődik ez a felhívás nem vonatkozik.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds