Jó pörgős verseny volt!

Jó pörgős verseny volt!

Interjú Poczang Valér navigátorral a 25. HELL Miskolc Rallye után.

25. HELL Miskolc Rallye 2019. 05. 02.
Parkánszki Balázs – Poczang Valér
Lada 2105
Dynamic Rally Team SE.

Kezdjük a prológgal, ami a hagyományos megnyitója a miskolci versenynek. A salakos pályán a látvány, vagy az időeredmény volt számotokra fontosabb?
– Számunkra a látvány lett volna a legfontosabb ez részben sikerült is a palánk lerombolásával. Kicsit (nagyon) odaért a hátulja aztán az eleje, nem kellett volna nagyon erőltetni az egyre nagyobb szögben való keresztbe menést, de ez van szerencsére nem befolyásolta a továbbiakat. Sokat segített az eső után még locsoló kocsival még jobban feláztatni a pályát. Amúgy ez a salak tőlem el is maradhatott volna. Ennél biztos van látványosabb prológ is……

Szombaton nyolc gyors várt rátok. Hogy sikerült végig találni a pályákon?
– Egerhez képest jobban feltudtuk dolgozni a pályákat, de inkább a két hosszú gyorsra koncentráltunk. Az első gyorsot elóvatoskodtuk, mert még nem mentünk esőben eső gumival.
A második gyors egész lendületes volt nekünk kb. a feléig mert defektet kaptunk amit bent ki is cseréltünk 5-6 perc alatt. Itt nekünk a verseny el is úszott. De nem volt itt vége a kerékcserének, mert Sajómercsén szintén defektet kaptunk, 2-3 kilométert felnin tettünk meg a célig. Nem adtuk fel, mert inkább tanulni fejlődni mentünk.

A Sáta-Sajómercse szakaszon jöttetek egy kategória 9.-ik időt. Ennyire feküdte nektek ez a gyors?
– Hogy feküdt-e ez túlzás, és a 9.-ik időtől sem vagyunk elájulva, sőt a kocsi tudna előrébb is végezni nekünk kell összeszedetten menni. Tudjuk is mi a hiba, tudjuk az utat a jó irányba, csak menni és menni kell, de itt csak a költségvetés szab gátat. De visszatérve nagyon jó gyors nagyon jó ritmusos és mentünk volna még rajta szerintem.

Végezetül, miként értékeled a Miskolc Rallyet?
– Egy nagyon jó pörgős verseny volt VB szintű gyorsokkal, talán ezt a prológot kihagytam volna. Egy színvonalasabb prológ illet volna a rendezvényhez, ahol Paolo Diana  is jobban megtudta volna mutatni magát.

Fő támogatóink: Fazekas Attila és csapata a FAIRIUM Kft. és INSERTUS HR Kft., akik idén is segítenek minket, hogy rajthoz tudjunk állni. A VILLÁM Futár, aki a logisztikai partnerünk, Danis Tibi barátunk, aki mindenben segít, Katona Kori, aki vigyázó szemeivel és persze ezermester kezeivel a technikát felügyeli. A sor még hosszú, elnézést azoktól, akik itt most kimaradtak, ígérem, folyamatosan pótoljuk!

Forrás: – Hajósi Miklós –

div#stuning-header .dfd-stuning-header-bg-container {background-image: url(https://avc.hu/wp-content/uploads/2018/02/AVC_HATTER.jpg);background-size: cover;background-position: top center;background-attachment: scroll;background-repeat: no-repeat;}#stuning-header div.page-title-inner {min-height: 500px;}