Tehát Észtországban folytatódik az idei VB 2020-ban.

– a sorozat újra gondolt menetrendjében szeptember első hétvégéjén debütálhat a Rally Estonia. Szardíniai az utolsó előtti állomásként került be, de nyitva még a kapu Belgium és Horvátország előtt is.

Észtország első alkalommal szeptemberben rendezi meg a rali világbajnokságot, mely sorozat újraindul a Covid-19 világjárvány miatt bekövetkezett kényszerített szünet után.

A szervezők által igen hamar bizalmat szerző esemény szeptember 4–6. között csatlakozik a menetrendhez. Miután 2019-ben WRC promóciós rendezvényként került lebonyolításra. Az ország a harmincharmadik nemzet lesz, aki fordulót rendez az 1973-as sorozat kezdete óta.

A VB szervezője által 2020. július 2-án hivatalosan is bejelentett és felülvizsgált naptárában a Rally Italia Sardegna október 29. és november 1-jére költözik. Miután júniusban elhalasztották. Észtország izgalmasnak ígérkező kavicsos útjait megelőzi a török esemény (szeptember 24–27.), míg folytatásként Németországban (október 15–18.) gyűlhetnek össze a párosok további pontgyűjtési céllal. Az ADAC után következhet az olasz sziget, Szardínia, a szezonzárásra pedig Japánban kerülhet sor (november 19–22.), amelynek dátuma változatlan maradt.

A bajnokság legalább nyolc rendezvényt foglal magába, és a VB szervezője folytatja a már előrehaladott tárgyalásait az Ypres Rally bizottságával (október 2–4.) azzal a céllal, hogy hamarosan bemutatja Belgiumot mint egy másik elérhető fogadó országot. Mindezek mellett a horvát Autó- és Karting Szövetséggel folytatott tárgyalások szintén folyamatban vannak. Az Argentin Rally-t, amelyet az eredeti időpontjától áprilisban halasztottak el, és amely hagyományosan közel egymillió rajongót vonz Cordoba tartományba, sajnos most már nem halasztásra, hanem visszavonásra kényszerült.

Az észt WRC debütálást július 2-án, azaz csütörtökön, a Tallinnban tartott sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen Jüri Ratas miniszterelnök és Oliver Ciesla, a WRC Promoter ügyvezető igazgatója vett részt. Ez az esemény kifejezetten érzelmes hétvégét biztosít majd Ott Tanak címvédő világbajnok számára. Akinek lehetősége lesz először versenyezni otthoni rajongói előtt egy Hyundai i20 Coupe WRC-vel. A Rally Estonia egyébként rövid formátumú rendezvény lesz, amely két körből áll szombaton és vasárnap. A pénteki shakedown és megnyitó ünnepség után. A futam központja Tartu városa lesz, az Észt Nemzeti Múzeum közelében kialakított szervizparkkal.

Észtországban folytatódik az idei VB és a Rally Italia Sardegna komoly változást jelent, hiszen a megszokott nyárias időjárás helyett ez alkalommal várhatóan őszies körülmények között feszülhetnek egymásnak majd a résztvevők. A székhely Alghero-ban lesz, és az útvonal részleteit hamarosan meg fogják erősíteni.

Versenyfelszerelések WEBÁRUHÁZA avc.hu

A VB Monte-Carloban, Svédországban és Mexikóban sikeresen letudta az első három fordulót. Mielőtt a koronavírus megálljt parancsolt volna a sorozatnak. Több hónapos szünetet követően azonban a bajnokság ügyvezető igazgatója, Oliver Ciesla szerint a szeptemberi újraindítás elegendő átfutási időt biztosít a rendezők és a versenyzők teljes felkészültségéhez. „A csütörtöki újraindítási bejelentés egyértelmű jelzést ad arról, hogy a 2020-as Rally VB visszatért az üzleti életbe.” – mondta Ciesla. „A VB szervezőgárdája fáradhatatlanul együttműködött az FIA-val. És a versenytársakkal, a csapatokkal és a lehetséges futamok rendezőivel, kivételes körülmények között a naptár felülvizsgálatához. E bejelentés lehetővé teszi a sorozat számára, hogy megfelelő időben újrainduljon, és biztosítsa a világbajnoki státuszra méltó évadot.”

„A rajongók óriási szenvedélyt mutatnak a világbajnokság iránt mind Észtországban, mind Olaszországban. Az elvárások – és a sport egész területén – a szeptemberi bajnokság újraindítását megelőzően gyorsan növekedni fognak.” – tette hozzá Ciesla.

Az FIA rali igazgatója, Yves Matton elmondta: „Örülök, hogy bejelenthetjük a Rali VB 2020-as újraindítási menetrendjét néhány hónapos megbeszélések után. Amelyek példátlan időkben nagy rugalmasságot igényeltek az összes érdekelt féltől. Tekintettel a felülvizsgált ütemtervre, biztos vagyok benne, hogy idén legalább nyolc rendezvényt le tudunk bonyolítani, és ez a szervezők nagy elkötelezettségének és munkájának köszönhető.

Észtországban folytatódik az idei VB

Az egyik újonnan javasolt fordulóként a Rally Estonia szeptemberben nyitja meg újra a szezont, és tudom, hogy az Észt Autosport Szövetség és a szervező csapat minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy egy, már szilárd alapokon álló rendezvény megfeleljen a világbajnokság szabványainak.

A Rally Italia Sardegna szervezőivel is kiterjedt munkát végeztünk az esemény átütemezése érdekében, és örülök, hogy október végén találtak működőképes helyet erre a nagyon várt találkozásra. E fordulók előkészítése most teljes lendületben van, miközben a legnagyobb figyelmet fordítják a tömegrendezvényekre vonatkozó fő tervezési ajánlásokra, melyet a pandémia követel meg. Mindezen örömök mellett sajnos valóban csalódottak vagyunk, mert nem találtunk logisztikai szempontból életképes megoldást az Argentína Rally átütemezésére.”

Forrás: Rallysport.hu

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2024-es termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

Azokra a termékekre ahol a cikkszám 2024-el kezdődik ez a felhívás nem vonatkozik.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds