Csomós murván aratta második futamgyőzelmét.

Csomós Miklós idei második győzelmét ünnepelhette meg a Székesfehérvár – Veszprém Rallye szakaszain mutatott teljesítményének köszönhetően. A dobogó középső fokát Turán Frigyes foglalta el. Klausz Kristóf pedig az abszolút értékelés harmadik helyéért járó pontokat zsebelte be.

Az országos rali bajnokság ötödik állomására kerülhetett sor július 16-18. között egy egységesített Székesfehérvár a Veszprém Rallye keretében. A 2021-es küzdelmek igazán parázs harcokat hoztak eddig, és ez természetesen a szezon egyetlen murvás megmérettetésén sem alakult másképpen. A futam két versenynappal büszkélkedhetett és közel 146 versenykilométert tett ki a korábbi évek jóvoltából már ismert murvás terepen.

A futam leggyorsabb versenyzője egyébként Bútor Róbert lett, aki a Citroen C3 WRC-vel ezúttal is úgy döntött, hogy a cél előtt leadja a menetlevelet. Így nyitva hagyva a lehetőséget a bajnoki pontokért való korrekt küzdelemre. A 2021-es fehérvári és illetve veszprémi esemény legjobbjaként tisztán ünnepelhette meg a dobogó legfelső fokáért járó pontokat Csomós Miklós és társa, Nagy Attila.

Csomós murván aratta második futamgyőzelmét. A Skoda Fabia R5-össel rajthoz álló kettős abszolút két szakaszgyőzelmet is zsebre tehetett és a teljesítmény nagyban hozzájárult a hétvégi konzisztens autózáshoz.

Már az első, szombati részeken a srácok lelkesen áradoztak a murva adta pozitív élményekről és látszódott is rajtuk, hogy élvezik a száguldozást a porban. Az autó végig remekül működött, és minden a helyén volt hétvégén ahhoz, hogy egy erős, élmezőnybeli eredményért küzdjenek meg.

Mely végül a dobogó legfelső fokát jelentette. Csomósék egyébként a salgói elsőség után immáron második alkalommal érezhették meg az abszolút győzelem ízét.Turán Frigyesék szombaton az első részeken egészen erősen kezdtek, hiszen második, harmadik időket hoztak össze, ám a nap zárásaként megrendezett várpalotai kilométereken hajtásgondok nehezítették. Ami oly mértékben lelassította a Korda Racing versenyzőjét, hogy csupán a 28. időt sikerült megcsípnie. Turán nem adta fel, küzdött, amíg tudott és lehetett, minimális autóbeállítást eszközölve vasárnap végül a dobogó középső ünnepelhette meg murvás teljesítményét a Volkswagen Polo Gti R5 volánja mögött.

Tehát a harmadik helyre első ízben az a Hadik András volt esélyes, aki csúnya balesetet szenvedett el az esemény zárószakaszán. A miskolci versenyző az út szélén kötött ki, látványosan átrendezve a Ford Fiesta külsejét, de legnagyobb szerencsére a párosnak nem esett baja. Helyüket a dobogó legalsó fokán Klausz Kristóf vehette át, aki 24 másodperces elmaradást tudhatott magáénak Turánnal szemben. Negyedikként Osváth Péter végzett, míg Ollé Sasa, Bodolai László és Cseh Vilmos sorakozott fel az ötödik, a hatodik és a hetedik pozícióban.

Az ORC mezőnyében Bútor Róbert volt a leggyorsabb és a kiállását követően Rafael Tamás került az élre egy Porsche GT3-assal.

Csomós murván aratta második futamgyőzelmét. A júliusi hétvége tehát újabb izgalmakat és csavarokat hozott az országos bajnokság alakulásában. Tehát a magyar ralisok krémje legközelebb augusztus 27-29. között csaphat össze egy küzdelmesnek ígérkező Mór-Vértes Rally keretében.

A 2021-es Székesfehérvár-Veszprém Rally NEM HIVATALOS végeredménye:

1. Csomós Miklós/Nagy Attila – Skoda Fabia R5 1:24:54.0
2. Turán Frigyes/Bagaméri László – Volkswagen Polo R5 1:26:15.5
3. Klausz Kristóf/Csányi Botond – Skoda Fabia Rally2 Evo 1:26:39.7
4. Osváth Péter/Papp Tamás – Skoda Fabia Rally2 Evo 1:26:53.5
5. Ollé Sasa/Ollé Rebeka – Skoda Fabia R5 1:27:06.3
6. Bodolai László/Deák Attila – Ford Fiesta R5 MKII 1:27:25.0
7. Cseh Vilmos/Kuti Péter – Skoda Fabia R5 1:27:37.9
8. Trencsényi József/Verba Gábor – Skoda Fabia R5 1:29:05.3
9. Tóth Tibor/Szabó József – Skoda Fabia R5 1:29:08.8

Forrás: Rallysport.hu

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2024-es termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

Azokra a termékekre ahol a cikkszám 2024-el kezdődik ez a felhívás nem vonatkozik.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds