Bemutatták Loebék új csapattársát a 2023-as Dakarra.
Vaidotas Žala nyolcadik Dakar-raliján a Teltonika Racing csapat színeiben egy Prodrive Hunter T1-gyel indul. Loeb és Žala mellé még két versenyzőt szeretne a Prodrive.
Bemutatták Loebék új csapattársát a 2023-as Dakarra. A többszörös litván rallybajnok új támogatót is talált, a 2023-as kiírásban a Bahrain Raid Xtreme is segíti Žala csapatát.“Óriási lehetőség számomra, hogy a Prodrive Huntert vezethetem a 2023-as Dakaron, mivel ez lesz az első lehetőségem, hogy gyári szintű gépekkel induljak a ralin” – nyilatkozta Žala.
“Különösen várom már, hogy Sébastien Loeb mellett vezethessek, aki minden feltörekvő raliversenyző számára egy ikon. Az első dubaji tesztem után meglepődtem a Prodrive Hunter képességein, és nagy mosolyt csalt az arcomra, így biztos vagyok benne, hogy a 2023-as Dakar lesz pályafutásom legérdekesebb ralija.”
Žala 2016 óta minden évben elindult a Dakaron. Miután az első két évben egy SEAT-ot vezetett, a 2018-as és 2019-es ralin egy Toyota Hiluxszal indult. 2020 és 2022 között egy Mini John Cooper Works Rallyval vágott neki a küzdelmeknek. 2020-ban megnyerte a nyitó szakaszt, és ezzel ő lett az első litván Dakar-szakaszgyőztes.
A tavalyi futamon a tizenegyedik helyen végzett a kategóriájában, legjobban pedig az utolsó szakaszon szerepelt, ahol ötödik lett. A BRX 2021 óta indítja a Prodrive Huntert. Az autót Ian Callum tervezte, és márciusban mutatták be az utcai változatát.
Illusztris társasághoz csatlakozik Žala
Bemutatták Loebék új csapattársát a 2023-as Dakarra. 2022-ben a Sébastien Loeb, Orlando Terranova és Nani Roma alkotta BRX-trió a második, negyedik és huszonegyedik helyen végzett a Dakar összesítésében. Loeb a teljes világbajnokságot is teljesíti a Hunterrel, és jelenleg egy ponttal vezeti a T1-es tabellát, míg Terranova nem indult az Abu Dhabi Desert Challenge-en, de a Dakarra készülve részt vesz a Rallye du Maroc-on.
Roma a rákkal vívott harcát követően gyógyulófélben van, és reményét fejezte ki, hogy versenyezhet Marokkóban vagy a Dakaron, de nem fogja siettetni a visszatérést, ha úgy érzi, hogy még nem áll készen rá.
“Az, hogy Vaidotas velünk lesz a 2023-as Dakaron, azt bizonyítja, hogy a tereprali világ mennyire figyel minket, és mennyire csodálják a Hunter autót és a BRX csapatot” – tette hozzá a BRX csapatfőnöke, Gus Beteli.
“Négyautós csapatot tervezünk a Dakar 2023-ra, a további neveket hamarosan bejelentünk. Először a Marokkó és az Andalúzia ralira összpontosítunk, a 2022-es FIA World Rally Raid bajnokság utolsó fordulóira. Izgalmas idők ezek számunkra.”
A 2023-as Dakar-rali 2022. december 31-én kezdődik.
Forrás: Rallycafe.hu