Acropolis Rally: A Hyundai történelmi sikere.

Történelmi sikert aratott a Hyundai Motorsport az Acropolis Rallyn, melyen versenyzői végeztek a dobogós helyeken. Az eredménnyel pedig ismét nyílttá vált a világbajnoki címekért folyó küzdelem.

Péntek – M-Sport dominancia
Jókora meglepetés született az Acropolis Rally első napján, melyen a csütörtöki athéni Olimpiai Stadionban rendezett szuperspeciált még Thierry Neuville nyerte.

Pénteken hat szakasz várt a mezőnyre öt különböző pályán, melyeken az M-Sport versenyzői tudtak dominálni. Azt talán többen remélték, hogy Sébastien Loeb ismét megmutatja, hogy 48 évesen is versenyképes tud lenni. Arra azonban jóval kevesebben számíthattak, hogy a kilencszeres rally világbajnoknak éppen honfi – és csapattársa, Pierre-Louis Loubet lesz egyik legfőbb riválisa.

Acropolis Rally: A Hyundai történelmi sikere.  Loeb már a pénteki első szakaszt megnyerve átvette a vezetést, melyet a délutáni első szakaszig tudott megtartani. Akkor azonban egy hajtűben túl rövidre vette a féktávot és tolatnia kellett.

A szakaszon pedig Pierre-Louis Loubet megszerezte karrierje első részsikerét, amivel összetettben is az élre állt. A fiatal francia versenyző az ezt követő szakaszon újabb szakaszgyőzelemmel tovább növelte előnyét.

A napot azonban mégis Loeb zárta élen, miután Loubet szervokormány probléma miatt vesztett pár másodpercet. Azonban még így is a második helyen tudott állni a nap végén, így az M-Sport kettős vezetéssel zárt.

Esapekka Lappi tudta leginkább tartani a fordos versenyzőkkel a tempót és a napot így a harmadik helyen fejezte be, hátránya azonban csak 8.7 másodperc volt, így lőtávolban maradt az első helyet tekintve.

A Hyundai versenyzői, Thierry Neuville és Dani Sordo következtek a dobogósok mögött, a belga versenyző az elsők között rajtolt és autójával sem volt elégedett.

Ott Tanak bár jól kezdett pénteken, végül a nap felét a hibrid rendszer nyújtotta plusz erő nélkül kellett teljesítenie, amivel csupán a hatodik helyen állt. Elfyn Evans ugyancsak sokat küzdött autójával és Gus Greensmith mögött, de a takarító szerepét betöltő vb éllovas Kalle Rovanpera előtt zárta a napot a nyolcadik helyen.

A nap egyetlen drámai pillanatát Craig Breen okozta, aki a pénteki harmadik szakaszon szerzett defektet és megállt kicserélni kerekét, így 2 percet vesztett és a napot csak a 11. helyen fejezte be.

Szombat – Ford után Hyundai dominancia
Az M-Sport fantasztikus hétvégéje két szakasz alatt a semmibe veszett, miután Sébastien Loeb a maratoni, 33.2 km-es szakaszt követően kiállni kényszerült az élről generátorszíjprobléma miatt, míg Pierre-Louis Loubet defektet szedett össze a második szakaszon, amivel a hetedik helyig csúszott hátra.

A fordos csapat problémái után Thierry Neuville vette át a vezetést, és bár Esapekka Lappi még a nap első körében a második helyen tudott állni, a délutáni második szakaszon kiállni kényszerült műszaki hiba miatt, így a belga versenyző mögé Ott Tanak és Dani Sordo lépett. A versenyen tehát hármas Hyundai vezetés alakult ki.

Acropolis Rally: A Hyundai történelmi sikere. A nap során minden szakaszt a koreai gyártó versenyzői nyertek, Neuville 3-at, Tanak 2-öt, míg Sordo 1-et.
A nap végén Thierry Neuville kényelmes 27.9 másodperces előnnyel vezetett Tanak előtt, ugyanakkor Dani Sordot csupán 7.1 másodpercre követte Elfyn Evans.

Pierre-Louis Loubet vélhetően a nap elején nagyon elégedett lett volna, ha ő áll az M-Sport versenyzői közül a legjobban, azonban azzal már kevésbé, hogy mindezt az ötödik helyen állva mondhatja el. Pedig ez volt a helyzet, ugyanis Gus Greensmith műszaki hiba miatt a délutáni első szakaszon kiesett, a privát Jourdan Serderidis pedig már a szakasz rajtjáig sem ért délután a Puma műszaki hibája miatt.

Craig Breen ugyanakkor a szombati hat szakasz során a hatodik helyig tudott előre lépni.

Takamoto Katsuta a hetedik helyen állt a második nap végén, miután neki is problémája akadt a hibrid rendszerrel, valamint forgást és kisebb kicsúszást is bemutatott a nehéz szakaszokon.

Acropolis Rally: A Hyundai történelmi sikere. Kalle Rovanpera szombaton igyekezett ledolgozni pénteken összeszedett hátrányát, azonban a délelőtti második szakaszon autójának hátuljával egy fának csapódott, majd sérült felfüggesztéssel és gyakorlatilag a Toyota hátulja nélkül kellett még egy szakaszt teljesítenie. Az elvesztett idő után pedig bár versenyben maradt, csupán a Power Stage-en maradt esélye a pontszerzésre.

Vasárnap – Történelmet írt a Hyundai
A záró nap három szakaszán az volt a kérdés, hogy a Hyundai megkéri-e Thierry Neuville-t, hogy a bajnokságban jobban álló Ott Tanaknak adja a győzelmet, vagy sem. Továbbá az is kérdés volt, hogy Dani Sordo megtudja-e őrizni dobogós helyét.

Ez azonban már az első szakasz előtt eldőlt, miután Elfyn Evans turbóhiba miatt már nem jutott el a rajtig. Ezzel a Hyundai hármas győzelme is bebiztosítottnak volt tekinthető.

A koreai gyártó a napi nyitó szakaszt követően pedig megkérte versenyzőit, hogy lassítsanak és biztonságos vezetéssel, a pozícióikat megőrizve teljesítsék a verseny további két szakaszát. Így a győzelmet végül Thierry Neuville szerezte meg, aki a tavalyi Spanyol Rallyt követően tudott ismét nyerni Ott Tanak és Dani Sordo előtt.

A Power Stage-en Tanak volt a leggyorsabb Rovanpera, Breen, Greensmith és Lappi előtt.

Takamoto Katsuta bár fának csapta autója hátulját a Power Stage-en, végül egy defekttel megúszta és megtartotta hatodik pozícióját.

A Hyundai sorozatban harmadik és idei negyedik győzelmével pedig történelmet írt, első hármas sikerét aratta, ami után a gyártók bajnokságában is 63 pontra megközelítette a Toyotát, így nyíltabbá vált a gyártók bajnoki címéért folytatott harc.

Acropolis Rally: A Hyundai történelmi sikere. A pilóták bajnokságában Ott Tanak a második pozícióval, valamint a Power Stage megnyerésével 53 pontra tudta csökkenteni hátrányát Kalle Rovanpera mögött, így az észt versenyző is látótávolságba került a finn toyotás mögött.

A WRC2 versenyét Emil Lindholm nyerte Nikolay Gryazin és a ciprusi Alexandros Tsouloftas előtt. Yohan Rossel a Power Stage-en borult és a harmadik helyről kiesett.

A világbajnokság következő versenyét három hét múlva Új-Zélandon rendezik.Acropolis Rally, nem hivatalos végeredmény:

1 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 3:34:52.0
2 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +15.0
3 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +1:49.7
4 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +3:42.2
5 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +4:09.0
6 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +6:21.1
7 #25 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +7:46.6
8 #23 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +8:22.7
9 #50 Alexandros Tsouloftas / Ross Whittock (CYP) VW Polo GTI R5 (WRC2) +10:53.8
10 #24 Eyvind Brynildsen / Roger Eilertsen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +10:56.7

Forrás: Rallycafe.hu

Fontos Információ!

Kedves Érdeklődő/Vásárló!

A weboldalon a 2024-es termékek és árak frissítése folyamatban van. Kérjük rendelés előtt érdeklődjön e-mailben az info@avc.hu elérhetőségen a termék/termékek elérhetősége és ára miatt. Köszönjük a megértést.

Azokra a termékekre ahol a cikkszám 2024-el kezdődik ez a felhívás nem vonatkozik.

In-Car-Tel Kft.

This will close in 23 seconds